top of page

ESKÜVŐ AZ ISZKORBAN

Éttermünkben elsősorban kisebb családi ünnepléseknek, polgári szertartás utáni közös ebédeknek vagy vacsoráknak tudunk helyet adni, hiszen összesen maximum 28 fő fér el nálunk kényelmesen a beltérben, a teraszon pedig egyszerre maximum 50 embert tudunk leültetni. Ennél nagyobb létszám fogadására sajnos semmi esetre sincs lehetőségünk.

Többféle menüopcióval is tudunk készülni számotokra, ami egyaránt magába foglalja a fix menüt, választható előétellel, főétellel és desszerttel, valamint egyedi igények alapján is össze tudjuk nektek állítani a fogásokat. Ami egyik esetben sem változik, az az, hogy az ételek alapját szezonális, környékbeli alapanyagok adják majd.

Hozott tortát csak 1 990 Ft / fő térítés ellenében tudunk befogadni.

Amennyiben mindenképpen szeletelhető, egész tortát szeretnétek, kérlek tekintsd meg a tortás aloldalunkat.

Külön kérés esetén teljesen zárt körűvé tudjuk tenni az éttermet, ebben az esetben viszont külön helyszínbérlettel is kalkulálnotok kell, hiszen így más vendéget nem fogadunk rajtatok kívül.​ Ellenben kérünk, vegyétek figyelembe, hogy a beltér elrendezése miatt egy bizonyos létszám felett már nem tudunk titeket kényelmesen egy közös asztalhoz leültetni.

Csoportos foglalás esetén a foglalási intervallum 2 óra, hiszen ebben az esetben már vélhetően érkezik másik foglalás utánatok, privát rendezvény esetén viszont egyéni megbeszélés alapján határozzuk meg a nálunk töltött idő hosszát.

Neutral Brown Simple Torn Paper News Announcement Instagram Post.png
ARE YOU READY.png
bottom of page